Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg

Osman első könyvétől zengett idén a világ, A Csütörtöki nyomozóklub nagyot szólt és nem véletlen: angolabb volt az angolnál, klasszikus krimi, Bachman-i figurák, kis áthallás Agatha Christie-re, mégis tiszta és saját hang, koherens valóság a legszerethetőbb klubtagokkal.

Kérdés nem fér hozzá, hogy aki olvasta Osman első könyvét, az már előre befizetett a másodikra is, amely a magasra tett mércét szépen görbített háttal viszi. A férfi, aki kétszer halt meg csavaros könyv, kicsit krimi, sokkal inkább lélek (tan kevésbé), a főszereplői szerethetően őszinték legalább másokkal (ha néha önmagukkal nem is), az akciódús jelenetek viccesek és borzasztóan angolok, az érzelmi rész folyamatos segítségnyújtás az olvasónak is (itt is jön Bachman a képbe) és teljes mértékben náció- és korfüggetlen.

A regényben visszatérünk Coopers Chase-be, az elit nyugdíjas-faluba, ahol a nyomozóklub tagjait most egy új rejtély foglalkoztatja. Feltűnik valaki ugyanis Elizabeth múltjából és az épp nyugodni látszó állóvizet rendesen felkavarja, miközben egy kisvárosi rablótámadás ügyében is el kell járnia a társaságnak. Természetesen most sem maradnak segítség nélkül, a két ügy helyenként egybemosódik, a csapat tagjai elszántan küzdenek a maguk igazságáért egy nagyon szép és elgondolkodtató végkifejlet felé sodorva a cselekményt.

Richard Osman könyve sajnos rövid. Bár terjedelmében nagyjából azonos A Csütörtöki nyomozóklub-bal, azonban most már nem zsákbamacskát vesz az ember, hanem jogos igénye van rá, hogy a lehető legtovább legyen magas fokon szórakoztatva. Remélhetőleg már készülnek az újabb regények, én bőven látok lehetőséget egy-két spin-off történet megvalósítására is.

Hogy kinek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szerette, megsiratta, magában megőrizte az előző kötet szereplőit, akiben még ott él Coopers Chase a képzeletében, vagy van kedve újra felépíteni, aki szívesen olvasná Joyce naplóit, ameddig csak lehet, és aki vágyik a minőségi szórakozásra.

Richard Osman könyvei tökéletesek a karácsonyfa alá, akár barátaink, szeretteink számára, akár – ha nem értenek a ráutaló magatartásból a többiek – magunk számára is. Kikapcsolódásnak, feltöltődésnek egyszerűen tökéletes.  

osman_v

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Mrs. Millicent kíváncsian várja a koktélokat – ginkoktél-készítő versenyt hirdetett a Bestillo

A Mrs Millicent – a prémium pálinkáiról ismert Bestillo főzdéjéből két év kísérletezés után kikerült – újhullámos speakeasy, magyar gin, meghirdette első, két fordulóból álló koktélversenyét. A verseny célja, hogy a pályázók bemutassák, hogy otthoni körülmények között, egy alap felszereltségű konyhában is meg lehet alkotni a tökéletes italt.

millie2_v

Ki is az a Mrs. Millicent?

Az egyik legszerethetőbb magyar regény, Szerb Antal Utas és a holdvilág című művének egyik szereplője. Millicent Ingram egy gazdag amerikai fiatal nő, aki művészettörténetet tanul és tanulmányútra érkezik Európába, Olaszországba, ahol találkozik a regény főhősével, Mihállyal. Millicent üdítő színfolt: fesztelen, lendületes és finoman naiv.

Ezt a leírhatatlan, de mégis megfogható hangulatot álmodták üvegbe, így született meg a Mrs Millicent gin, amely a fiatal amerikai életének továbbgondolása, egyfajta gondolatkísérlet a „mi lett volna ha” szellemében. A Bestillo-ban valahogy úgy képzelik, hogy Millicent visszatérve Amerikába, a Toszkánában, Foligno-ban szerzett benyomásoknak köszönhetően – a szesztilalomba süllyedt Amerikában – titkos speakeasy bárt hoz létre, ahol a pezsgőpukkanások mellett a ginespoharak csilingelését is hallani.

Erre utal az art deco dizájn és a finom titokzatosság, ami körüllengi az üveget. Beltartalmára pedig a boróka mellett a kardamom, és a citrusosság (narancs és bergamot) a legjellemzőbb. Önmagában is remek, de nagyon jó alapot kínál számos koktélhoz is.

Versenyezzünk!

Mrs. Millicent nem elégszik meg azzal, amit már eddig elért, most koktélversenyre hívja azokat, akik érzik és értik a gint. Részleteket ITT találtok.

millie1_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Makery: Játszva főzni

Évek óta nem voltam főzőiskolában.

Ennek több oka is van: egyrészt négy évig vittem egyet kint a Rosinantéban, másrészt amin azon kívül voltam, az arról szólt, hogy a komfortzónámon bőven kívül eső konyhák sajátos fogásait sajátítsam el, ha lehet, akkor a legnagyobb sikerrel.

Azaz egyet nem tudtam soha a nem saját kurzusokon: ellazulni. Egyszerűen nem ment, én azonnal a séf keze alá akartam dolgozni, leszedni, segíteni annak, aki rosszul fogja a kést, nem jó irányba kavar vagy csak elvesztette a fonalat.

El kellett teljen 10 év és szükség volt a Makery koncepciójára, hogy úgy főzzek át egy estét, hogy valóban élvezzem. De megadatott. A Makery ugyanis pont erre bazíroz. Nem akar kimozgatni a komfortzónámból, mégis izgalmas alapanyagokat kínál, nem akar egy nap alatt séfet faragni belőlem, mégis megoldja, hogy jót főzzek magamnak. A végletekig csiszolt koncepció ugyanis annyira alám, a vendég alá dolgozik, amennyire csak lehet, ebben ott a valóban profi és kedves személyzet, a grammra kimért, ügyesen tálalt alapanyagok, a helyzetre szabott bútorok és azok felszerelése, valamint a kidolgozott receptúrákhoz tartozó videók, amelyek segítségével mindenki a maga szakácsa tud lenni.

A választék széles, a kínálatból kiszemelt fogásokhoz tempósan érkezik az alapanyag, a személyzet részéről jönnek a videón túli tanácsok, a tapasztalat szülte meglátások, majd érkezik a tablet, a képes receptúrával, amin nem valaki valami hasonlót készít, hanem a videóban látható eszközök és hozzávalók sorakoznak előttem a valóságban is.

Az estére készülődve előre kiválasztottuk a fogásokat. Pontosabban döntöttem kettőnk helyett, a gondos anya ismerethalmazából kiindulva tudtam, hogy Anna boldog lesz egy ráknyársas előétellel és a pirított kacsaszeletekkel megbolondított rizottóval, én meg a nyársat nyársra cserélve egy lazacos zöldséges nyársat álmodtam meg főfogásként.

Ezzel a minimális rákészüléssel érkeztünk. Fogadásunk után már prosecco-val a kezemben kezdtem neki az első fogásnak (kérlelhetetlen tény: már ettől lazábbnak éreztem magam), az előttünk lévő tabletet közmegegyezéssel Anna kezelte, én csak bólintottam, ha feldolgoztam a főzési fázist bemutató videórészletet és sikerült a Kéz által végrehajtott feladatokat (fűszerez, kever, tepsire halmoz) nekem is lemásolnom.

mak8_v

A videós receptek ugyanis apróbb mozzanatokra vannak tagolva, amelyek végtelenített sorban követik önmagukat, amíg az ember tovább nem lapoz. Azaz nem lehet lemaradni, mindenki a saját ritmusában fogadhatja be az infókat és tehet ugyanúgy a maga alapanyagaival, ahogy az a kisfilmen is látszik.

mak7_v

Én a fűszerezés, keverés, tepsire halmozás jutalmaként egyszer csak megszületik a Fogás, miközben az ember beszélget, még több prosecco-t kóstol vagy meggyes sörrel boldog.

Szerencsére semmi sincs kőbe vésve, a gyakorlott vagy épp bátor résztvevők számára ott az alkotói szabadság, azt kezdenek a felfedezett alapanyagokkal, amit csak a hely adta lehetőségek engednek. Plusz fűszerekkel lehet élni, sütés helyett lehet főzni, a sütési módot és időt is lehet variálni, sőt akár a fogások közötti átjárásokat is meg lehet valósítani (ilyen volt a tiramisus mákos guba a szomszéd “asztalnál”, ami mindkét fél megelégedésére szolgált).

mak6_v

Az előétel után külön tabletre váltottunk, Annát a maga masinája beavatta a rizottókészítés kényes világába, én pedig egyszerű, de ügyesen fűszerezett, mutatós lazacnyárs elkészítéséhez kaptam meg a lépésenként instrukciókat. Bár alapjáraton minden fogás 20-25 perces időkeret igényel, én már rég az asztalnál ültem a szépen gőzölgő lazacommal, ami egy formás cukkinihalomnak támaszkodott, amikor Anna még javában forgatta a kacsamell szeleteket a serpenyőben és elmélyült arckifejezéssel vizslatta a gyümölcsös raguhoz dedikált lépéseket.

mak3_v

A végén azonban elégedettnek tűnt, a rizottó ránézésre hozta a kívánt minőséget, a kacsa kóstolásra is ott volt a szeren és Anna üres tányért hagyott hátra maga után. Én ennyire nem voltam ügyes, az előétellel előttem a gyomorkapacitásom jelentős részét és mivel a Makery-ben igazán tisztességes adagokat főzhetnek a vendégek, így a főfogásból csak csipegetni tudtam. De erre is van megoldásuk: nem, nem kívánják csökkenteni az adagokat, inkább dobozban utaznak, formás kis papírdobozba tudtam hazaszállítani a maradékot, ami ma tökéletes ebéddé nemesült Anna tányérján.

mak1_v

Egyszóval a Makery ügyes. Gyakorlott, megvan a rutin, a kidolgozott rendszer, a bevált módszertan, ami jól eladhatóvá is teszi az egészet, ennek köszönhetően már Bécsben és Pozsonyban is lehetőség van főzős csapatépítésekre és családi vagy baráti körben eltöltött közös főzésekre. 

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Nektek mikortól van advent?

Nekem az első reggeltől, amikor olyan illat van, mint régen, a Naphegyen, az első estétől, amikor a csípős hideg keveredik a jóféle füstszaggal, illetve amikor az első ajándékokat csempészem haza. Nincs naptárhoz kötve, mégis mindig jókor érkezik, és ez az a pillanat, amit nem szabad elszalasztani, ebbe kell belekapaszkodni, a felidézett emlékek során lépkedve teremteni meg újra magunkból az ünnepet.

Mert az ünnep bennünk van, állítson bármi mást a világ, hiszen hiába akasztjuk ki az összes fényt, tömjük tele girlanddal az előkertet és a lépcsőfeljárót, ha bennünk nincs meg a szikra, akkor az egész csak bazári külsőség ünnepvárás helyett.

Az ünnephez idő kell, és miután mi magunk vagyunk a letéteményesei: az idő nekünk jár. Egy kevés, egy szusszanásnyi, négy ászanányi, egy habos kávé hosszúságú vagy egy bögrényi a kedvenc teánkból. Érdemes ezeket az időket jól használni, nem multitaskolni, nem túlpörgetni magunkat, hanem kicsit kiüresedni, engedni, hogy megszülessen a „tabula rasa”-érzés, hogy elkezdhessük feltölteni, betölteni magunkat.

Az én ünnepi felkészülésemhez nem csak a csípős esték füstszaga kell, hanem ezek a magnyugvásnyi időszakok, amikor megajándékozom magam a saját időmmel, fontos vagyok magamnak és engedem, hogy percek alatt szépen minden a helyére kerüljön.

Ezért vált oly fontossá az utóbbi éveimben az advent, mert hivatalosan is lehetőséget kínál egy hónapnyi ünneplésre, amit jómagam mindig megtoldok még egy kevéssel, hogy november közepétől érlelődjön bennünk a hangulat.

Ehhez számomra hozzátartozik a lakás apránként díszítése, az adventi naptárak kihelyezése és jóféle sóhajtozások közepette való nézegetése, az újabb és újabb porfogók beszerzése, de mikulás, de piros, de jajdehelyes és ilyenmégnincs. Hozzátartoznak a barátnőkkel közös délutánok, amikor mindketten az időnket és a figyelmünket adjuk egymásnak, saját sütemények mellett, pörkölt kávé illatba burkolva.

Idén könnyen indul az ünnep, a Dallmayr évszázados rutinjával a segítségemre van, az a német precizitás, minőségre való töretlen törekvés és az enyémhez hasonlóan lelkes adventbe vetett hit jó partner az előkészületekben. Közösen dekoráljuk a lakást a hatalmas adventi naptárával és együtt várjuk a vendégeket a frissen pörkölt kávékkal. A többi meg már csak rajtunk múlik.

dallmayr2021_v

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS