Teremtsd meg a virtuális valóságod a fürdődben! – Minecraft X Lush
Néhány éve, a Nők még általánosba jártak, délutánonként három lányka tért haza hozzánk, ettek, majd mint akik jól végezték dolgukat, elhevertek a nappali kerevetein és elmerültek egy másik, általuk teremtett világban. Onnan tudtam, hogy messze járnak, hogy időnként hol az egyikünk, hol a másikuk felszólította a társaságot, hogy térjenek aludni. Eleinte csodáltam, aztán rájöttem, hogy ilyenkor épp a Minecraft zegzugaiban bolyonganak, ott gyűjtik az értékeket, menekülnek, felfedeznek, építenek. A Minecraft az elmúlt években is végigkísérte az életünket, nem is olyan rég, egy átbulizott szigetes éjszaka után ugyanez a három lányka, ugyanazon a két kereveten heverve ugyanazokkal a vezényszavakkal lépett a vissza a megszokott és szeretett környezetébe. Nem meglepő, hogy előbb tudtak a Lush Minecraft együttműködésről mit én, és az sem meglepő, hogy teljesen be voltak tőle zsongva.
A kollekcióban bőséggel akadnak ikonikus tárgyak és mint megszokhattuk a Lushtól minden színes, szagos, csillogós – és a Minecraftnak köszönhetően – meglehetősen szögletes.
Lássuk, mi mindent találni a kollekcióban:
Axolotl Egg
Így változtatható könnyedén barlanggá a fürdőszobánk, csak idézzük meg a kádba ezt az Axolotl-tojást, amely a vaníliaabszolútnak és a mandulaolajnak köszönhetően krémes cukorkaillatot varázsol körénk. Míg elpezseg a kádban a tojás, addig azt is felfedezhetjük, hogy melyik szappan rejtezik a belsejében. Minden egyes Axolotl Egg fürdőbombában találtok egyet az öt különböző színű Axolotl szappan közül. A Lush-applikációban található Lush Lens funkció segítségével beszkennelhetitek a szappant, és hozzáadhatjátok a Tárcánkhoz. Gyűjtsétek össze az összes Minecraft x Lush szappant – az öt különböző színű Axolotl szappant, illetve az Ender Dragon Egg fürdőbombában található Végzetsárkány-szappant!
Enderman
Nem fürdőbombát, hanem zuhanybombát tart a kezében az, aki Endermant választja, a zuhanybombát kézben tartva engedjük a vízsugár alá, majd élvezzük a képződött, elbűvölően lila habot, amely levendula- és kamillaolaj tartalmával nyugtat, pihenetet, lazít egy hosszú nap végén.
Diamond Pickaxe
Ez a többször használható gyémántcsákány nem csak a játékban, hanem a kádban is igazán hasznos segítség. A fahéjlevél olajával, tömjénnel és pacsulival gazdagított habfürdő többször is elvarázsolhat, ellazíthat minket, csak fürdés után hagyjuk megszáradni.
TNT block
Vigyázat robban! A TNT fürdőbomba kirobbanó színével és elképesztő illatával visz minket egy másik dimenzióba. Forró vízbe dobva aktiválhatjuk ezt a fürdőbombát, amely felrobbantja a stresszt. A piros-fehér pezsgésből a jázmin, az ylang ylang és a muskotályzsálya megnyugtató illata tör elő, miközben körülölel minket a robbanócukorka mámorító pattogása.
Ender Dragon Egg
Ezzel az óriási fürdőbombával csillámló új világokat fedezhetünk fel. csak fel kell törni a tojást, és megidézni a Végzetsárkány-szappant, majd indulhat is a rózsa- és citromillatú kaland a kádban. A Lush-applikációban található Lush Lens funkció segítségével beszkennelhetjük a Végzetsárkány-szappant, és hozzáadhatjuk a Tárcához. Gyűjtsétek össze mind az öt Minecraft x Lush szappant az Axolotl Egg fürdőbombákból és az Ender Dragon Egg fürdőbombából!
Grass block
Jöhet egy jó füves fürdő? A bársonyos moha ihlette habokat a Grass parfümből már jól ismert neroli és szantálfa illata kíséri. A rhassoul agyag, a kakaóvaj, a faszénpor és a fullerföld földes illatúvá és a bőrünket mélyen tisztítóvá teszi a fürdővizet.
Totem of undying
Ezt a szappant a Lush boszorkánykonyhájában készítették egy igazán titkos recept alapján, amelyet egy Evoker osztott meg velük. Garantáltan visszahozza az életbe a bőrt, hiszen a brazil narancs és a bergamott olajai felélesztik, míg az édes karamella édesen harapnivaló illatba burkolja.
Lava Block
Támadás helyett édes kényeztetés, erre is jó a láva blokk. A vizet nem tünteti el, csak átalakítja ez a lávás-zselés fürdőbomba. A narancssárga, citrom és bergamott illatú, fanyarkás örvénylés utat nyit a zselés láva lassú hömpölygésének.
Intergalactic Block
Ilyen, amikor a Lush-valóság betör a Minecraft világába. A Lush-t legjobban jellemző csillámló, örvénylő, színes, illatos, pezsgő, habos világot megidéző Intergalactic fürdőbombából is igazi Minecraft block született, amely ugyanazt a grépfrútos-borsmentás illatot árasztja, mint az eredeti. Lazításra fel!
Skeleton
Az éjszaka néha félelmetes, de ha egy csodás Lush-zuhany vár ránk, akkor igazán nincs mitől tartanunk. Frissítsétek fel fáradt csontjaitokat egy megnyugtató szicíliai citromolajból és rózsaolajból készült zuhanybombával és szörnyek ide vagy oda, már nyugodtan alhattok.
Creeper
Kirobbanó formában van ez a fürdőbomba is, de nyugalom, nem viszi szét a házat, csak a kádban okoz egy kis felfordulást. A kis zöld Minecraft x Lush zuhanybombát kézben tartva aktiválhatjátok és már indulhat is a fanyar citromfüves habos felfrissülés. Ha teljesen eltüntettétek a Creepert, sokkal nyugodtabb lehet az álmotok, hiszen biztos, hogy nincsenek szörnyek a közelben.
Diamond Ore Block
Egy hosszú, kalandos nap végén lazítsatok egy nagy kád meleg vízben a Diamond Ore fürdőbombával. A feketeribizli-abszolúttal és bergamottolajjal teli Lush-közönségkedvenc illattól úgy érezhetitek, hogy végre hazaérkeztetek.
Milk Bucket
Jól jönne egy kis tej? Akkor itt a lehetőség. A Milk Bucket tusfürdőzselé lágyan és hatékonyan tisztítja a bőrt, ápolja, hidratálja, A Lush a bőrpuhító karragént tartalmazó Milky Bath habfürdő pacsulitól és brazil narancsolajtól illatozó, hőn szeretett aromájával keverte össze, végül bevarázsolta ezt a virgonc zselét egy újrahasznosított és újrahasznosítható anyagokból barkácsolt tégelybe (vas nem kellett hozzá).