Shrekes frissesség a Lush-sal, avagy légy igazi Ogre, éld meg a mocsár tisztító erejét!
Nálam jött, látott és győzött a Shrek. Egyszerűen imádtam az egészet, szamarastul, magyar szinkronostul, a remek dalbetéteket, a jóféle humort, ami a szövegekben és minden egyes képben ott rejtezett. Még az utózöngéket is készséggel megnéztem, és amikor elérkezett az ideje, a Nőket is bevezettem az ogrék titokzatos világába.
Abba a világba, ahova most 23 évvel az első mozi megjelenése után, a Lush is elrepít minket, a mocsarak mélyére, királyi kastélyokba, ezeregy mese megannyi hőse és ellenlábasa közé, ahol minden megnyugtatóan otthonos és az ember tempósan dúdolni is kezdi a Smash Mouth I’m a believer című számát.
Ahogy a filmre jellemző volt a bölcs humor, úgy a Lush is érezte a bugit és a tőle megszokott módon, lazán és ügyesen rakta össze a kollekciója minden elemét, megspékelve minden egyes darabot valami kedves, zseniális csavarral.
Már a mocsár a tuti – mondja a Lush és szépen, tételenként meg is indokolja. Lássuk, mit találunk Shrek otthonában!
Shrek Swamp – fürdőbomba
Ezzel a bombával azonnal megteremthetjük a saját mocsarunkat a fürdéshez. Csak ki kell szabadítani a csokoládé gazdag, mély illatát, amelyhez a borsmenta, a rózsabors és a vanília csatlakozik még, hogy nem csak elpunnyadjunk az édes illatokban, hanem kellően fel is pezsdüljünk. A mocsaras hatást fokozza a bombában található rhassoul iszap, a tölgyfamoha és a tengeri alga, amelyek egyébként a valósághű mocsár megjelenítése mellett remekül gondoskodnak a bőrünk táplálásáról is.
Szamár – fürdőbomba
Ott vagyunk már? – kérdezi a szamár a kád felé tartva, mi pedig bőszen bólogathatunk. A vízbe érve rögvest ki is oldódnak legjobb tulajdonságai, a szegfűszeg és a ylang-ylang ha nem is kellően mocsaras, de annál kellemesebb élményben részesít, otthonos, frissen sült palacsintát idéző illatával bárki boldog lehet.
Mézi – habfürdő
Nagylepény, a Kerekerdő közepén is csak Mézi-féle habfürdőben áztatja hab testét, hiszen ki állna ellen egy péksüti illatú fürdőnek. Többszöri alkalomra is beosztható, ha elég bátrak, merészek, elszántak vagyunk vagy épp a gonosz főhős karakterében tetszelgünk, akkor darabokra is törhetjük Mézit és így morzsolhatjuk bele a készülő fürdőnkbe.
Fiona – tusfürdő
Fiona rátalált az ogreboldogságra, amit ezzel a tündérmesés tusfürdővel mi is elérhetünk! A zöldalma, dinnye, a vidám virágok illata, a nyugtató, C-vitaminban gazdag friss uborkalé mind-mind ennek a végtelen boldog kiteljesedésnek a szolgálatában áll – az orgerség jó.
Get outta my swamp! – tusfürdőslime
Ogreség a köbön, ezt tudja ez a nyálkás tusfürdő. Az antioxidáns búzafűvel teli zöld slime szuperpuhává és selymessé varázsolja a bőrönket. Olyan, mint Shrek: elsőre ijesztőnek tűnik, de valójában ennivalóan édes!
Shrek pack – öntartósító maszk
Zöld, ikonikus, és koreaiak számára közel sem ismeretlen. A most Shrek Pack néven kapható mélytisztító mentás agyagos pakolás valóban ogrévé varázsol, szerencsére csak átmenetileg! Ha az arcunk, vállunk is hajlamos a pattanásokra, a közönségkedvenc borsmentás-mézes Lush arcpakolásra mindig lehet számítani! Csak adjunk 10 percet a csodaösszetevőknek és máris mélyen tisztul a bőr, puha és hidratált lesz. A kaolin és a bentonitgél felszívják a felesleges olajokat, a bőrnyugtató méz varázsereje pedig hatástalanítja a pattanásokat. Az őrölt azukibab és a ligetszépemag gyengéden hámlaszt, eltávolítja a szennyeződéseket és káprázatos ragyogást ad a bőrnek. Nem véletlen, hogy évtizedek óta vásárlók egyik kedvenc Lush terméke.