Kapszulába zárt advent
A karácsonyi hangulatot nagyban befolyásolják az illatok. Személy szerint november közepétől már szívesen teszem a mandarinok lehántott héját a fűtésre, hogy az illóolajat kinyerjem belőle, ilyenkor már egy-két fenyőágnak is helye van a nappaliban, s esténként fahéjas, vaníliás teákkal zárom a napot. Nem teljes mértékben, de mégis valamelyest tudatosan ezekkel az illatokkal hangolok az ünnepre. Aztán jönnek a közös sütögetések, s az illóolajak, teák, különféle növények mellett a sülő sütemények is csodás adventi illatfelhőbe burkolják a lakást.
A Nespresso ebben az évben ezt az édes, süteményillatú hangulatot hozza el a karácsonyi limitált kapszuláival. A cég az ütős, klasszikus illatok helyett, inkább visszafogottabb, rafináltabb kompozíciókkal készült, amelyek nem csak a szezont, hanem a francia cukrászatot is megidézik.
A kapszulák alapját a Livanto kávé adja, a Paris Black-ben gabonás, fás ízjegyek dominálnak, a Paris Macaronban ehhez társul a macaronoktól megszokott, intenzív mandulás íz, a Paris Praliné esetében pedig pirított törökmogyoróra és karamellre lelhetünk a kávé ízében.
A Nespresso limitált szériája nem csak a felkészülés, a hangolódás során vethető be, kifejezetten sikkes csomagolása most is ideális ajándékká teszi, amivel nyugodtan meglephetjük a kávérajongó barátainkat.