Planet Sushi

Az ázsiai konyhával való első találkozásom valamikor a kilencvenes évek közepén következett be. Apám, aki a londoni céges utak során felvérteződött az európaizált kínai konyha ismeretével, lelkesen vetette bele magát a Pesten és Budán sorra nyíló kínai éttermek kínálatába, magával rántva kis családját is. Nagyjából egy évtizeden keresztül ezt a keresztmetszetét ismertem az ázsiai konyhának, majd jött a férjem, s vele együtt megérkezett a japán konyha az életembe. Amit azóta is nagyon szeretek.

Éppen ezért külön öröm volt tesztelni a Planet Sushi újonnan nyílt újbudai egységének kínálatát, amely a megszokott és megkedvelt tételek mellett, számos izgalmas újdonságot is tartogatott.

A japán konyha sokak számára talány. Ódzkodnak a nyers haltól, nem ismerik eléggé az adott konyhát, épp ezért kevéssé tartják valószínűnek, hogy sushik és makik kóstolgatásával jól lehet lakni. A Planet Sushi a lehető legjobb hely, ha szeretnének élvezetes, izgalmas bevezetőt ebbe a sokszínű világba, hiszen tiszteli a japán gasztronómia hagyományait, de nem ragaszkodik felesleges kötöttségekhez, bemutatja a konyhára jellemző alapanyagokat, de könnyedén enged a fúziós konyha csábításának, mindezt úgy, hogy a vendég számára a lehető legjobb élményt nyújtsa.

A Planet Sushi étlapján számtalan fogás található, az előételek gazdag sora, miso levesek és a ramenek, a különféle sashimik, sushik, makik, uramakik, sült makik mellett tésztaételeket is találni, sőt az ázsiai konyha általunk nehezen értelmezhető édesebb fogásai helyett is ötletes tételek kerültek az menübe.

Az étlap tesztelését egy pikáns Tonkatsu Ramennel kezdtem, amelynek az alap hangvételét a piri piri szósz adta meg, tartalmasságáról a pácolt sertéshús szeletek, a Nitamago-ban pácolt tojás és a nagyobb mennyiségű tészta adta meg. Frissességéről nem csak a kellemesen csípős chiliszósz gondoskodott, hanem a levesben lévő újhagyma és szójacsíra roppanós textúrája.

A leves után jöhettek a kedvenceim, a Dim-sum-ok. A Dim-sum veszélyes műfaj, ha nem figyel az ember, akkor többet eszik belőle a kelleténél és nem marad hely a további fogásoknak. A bambuszpárolóban pedig ott kellették magukat a színes, mutatós darabok, amelyeknek a beltartalma hozta, amit a külcsín alapján elvártam tőlük. A curry-s rákhússal és repülőhal ikrájával készített fekete Ebi volt az egyik nagy kedvencem, illetve a répával színezett tésztába bújtatott, batyut formázó lazacos változat.

Míg elbóklásztam a dim-sumok között és a kellemesre hűlt cseresznyés teámat kortyolgattam, addigra a konyha is elkészült a makikkal, amelyek pont olyan mutatósra sikeredtek, mint ahogy a színes-szagos menü ígéri. A maki érdekes műfaj, számtalan válfaja létezik, a letisztult, klasszikus – valljuk be sokszor kissé unalmas – makik mellett mostanában már ezek a gazdagon dekorált, ügyesen ízesített, többféle alapanyagot társító makik is létjogosultságot nyertek. Nem véletlen. Az algalapba tekert mezei társaikhoz képes nem csak az esztétikai versenyt nyerik, hanem ízben is olyan komplexitásra képesek, amellyel sok – a japán konyhától korábban elzárkózó – embertársunk meggyőzhető arról, hogy a rizs-nyers hal kombináció nyerő.

A válogatásomba bekerült a leglátványosabb és a leírás alapján legizgalmasabb tétel is. Látványban a repülőhalikrás California maki vitte a prímet, a korallszín gyöngyökkel ékes maki valóban elbűvölő látvány és ízében is minden a helyén van. A majonézes, uborkával, tigrisrákkal és avokádóval készített maki összetétel telitalálat, íz-, textúra tekintetében egyaránt. A bundában sült spárgával készített (spárga tempura), királyrákkal töltött Koteji maki szintén különleges tétel, a spárga íze, roppanóssága jól passzol a többi hozzávalóhoz, s meghatározza a maki karakterét. A mutatósak mellett a leírás alapján választott makival sem nyúltam mellé, az Uniga Onigara egyensúlya is rendben volt, a füstölt angolna és a krémsajt jó párosnak bizonyult, a pácolt jégcsapretek meg már csak hab volt azon a bizonyos tortán.

Mivel a makik új generációjáról beszéltünk, ezért érdemes megemlíteni az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sült makikat is, amelyek már nem igazán tekinthetők a hagyományos sushis tál részének, entitással bírnak és a iszogatós, koktélozós estén sörkorcsolyaként is nyugodtan bevethetők. A sült makik nem csak önmagukban élvezhetők, hanem akár karai szószos lazactatár feltéttel is kérhetők, amitől ez az irányvonal még egy fokkal érdekesebbé és komplexebbé válik.

A makik után már csak a desszert hiányzott a sorból. A desszert mindig vékony jég, ha az ázsiai konyha európai változatait nézzük. Nekünk teljesen más a desszertről, édességről alkotott fogalmunk, s ez az a terület, ahol a legkevésbé vagyunk flexibilisek. Amíg a főételeknél, előételeknél nagyfokú kompromisszumkészségről teszünk tanúbizonyságot, addig a desszertnél elvárásaink vannak, amit a hagyományos ázsiai desszertek soha, semmilyen formában nem fognak tudni kiszolgálni.
Éppen ezért szerintem rendkívül üdvös, hogy néhány hely – köztük a Planet Sushi is – mert és tudott is változtatni a desszertkínálaton, belátta, hogy a vendégek kívánságának helyt kell adni, s olyan desszerteket emelt be a választékba, amik passzolnak az étterem stílusához és általunk könnyedén értelmezhetők, magukban hordozzák a nekünk szóló desszertélményt. A Domino és a White Orchid fantázianéven kapható desszerteket mindenkinek csak javasolni tudom, azon kívül, hogy megjelenésében tökéletesen illik a kínálatba, ízben is nagyon ott van.

Egyszóval a Planet Sushi jó hely. Olyan hely, ahol közelebbi ismeretséget lehet kötni a japán konyhával, de merev szabályok és ránk nehezedő elvárások nélkül. Kicsit kokettálva, kicsit játszva ismerhetjük meg a konyhában rejlő filozófiát is és találkozhatunk a minőségi alapanyagokból készített fogások széles választékával.