A mítosz hatalma

A könyves recenziók írásakor szinte kötelező a tempó. Sokszor olvasom, sőt, olykor én magam is azt írom, hogy egyenletes tempójú, falható, olvasmányos könyv akadt a kezembe, amit nem lehetett letenni, az alvás és a munka rovására olvastam egy ültő helyemben.

Én most nem egy ilyen kritikával jövök, de ez nem von le a bemutatandó könyv értékéből, inkább jelzi, hogy milyen beltartalmi értékei vannak.

A Campbell-Moyers interjúk átiratából született A mítosz hatalma ugyanis nem a „leülök és olvasgatok egy kicsit” kategóriába tartozik. Már a bevezető jó hangolódást kínál a könyvre, amely belassít, ellenben az agyat erősen felpörgeti. A mostanában olvasott könyveknél – még a kortárs szépirodalom esetén is – többször volt már olyan érzésem, hogy az írók – tökéletesen érthető okból, a médiafogyasztásában teljesen megváltozott társadalom, az újsütetű, vagy lassan átkódolódó olvasók figyelmének megszerzése és megtartása okán – hajlamosak olyan egyszerűsítésekre, amelyek első körben fel sem tűnnek.

A szöveg gördülékeny, a mondanivaló a helyén van, kapunk struktúrát, a várt minőség sem marad el, de mégis ott motoz az emberben egy enyhe hiányérzet, amelynek megfogalmazására szinte képtelen.

És ekkor kezembe került a nyolcvanas évek végén született interjúsorozat összefűzött, kissé szerkesztett, de korántsem zanzásított változata, és hirtelen megvilágosodtam.

A könyvek, pontosabban a szerzők már nem várják el tőlünk, olvasóktól, hogy gondolkodjunk. Ok, találgatunk egy borzongató svéd kriminél, hogy kinél van a fejsze, elmélázunk az elénk dobott információmorzsákon, hogy felelősségteljes, de teljesen felesleges ítéletet hozzunk bármely szereplő felett, néha egy-egy bon mot lehetőséget kínál az intellektus felvillanására, de valljuk be, elkényelmesedtünk, s az irodalmi kínálat is sokszor párnát tesz a fejünk alá.

mitosz

Joseph Campbell és Bill Moyers könyvét több mint egy hónapja olvasom. Mondatonként. Újra és újra nekiszaladok, mint Sziszüphosz a hegynek, és élvezem, ahogy az összetett magyarázatoknak ellenáll az agyam, majd szép lassan, – ahogy a rozsda mállani kezd a fogaskerekek közül – beindulnak a saját belső útjaim, Moyers bölcs és belátó kérdéseire adott rendkívül bölcs és elgondolkodtató Campbell válaszok beolajozzák azokat a pályákat, amelyeket apám halála óta oly keveset használtam a szürkeállományomból.

És ez nem jelenti azt, hogy véglényként, ponyván élve tengettem a napjaimat, csak egyszerűen ez a fajta könyv, ez a fajta könyv adta elmélyülés, a gondolatok újra és újra és újra ízlelgetése a gyerekneveléssel és munkával sűrűn teletűzdelt elmúlt 15 évemre nem volt jellemző.

A Mítosz hatalma fantasztikus könyv, nem adja magát könnyen, olykor 2-3 oldal is pont elegendő muníciót kínál napokra, van min gondolkodni az olvasása alatt és után is. Bár közel harminc éve született, a ma tapasztalható társadalmi, morális anomáliák már csírájukban akkor is jelen voltak, a globalizált világ kezdetén, és Campbell már ott, akkor látta, hogy mi lesz a 21. századi ember talajvesztettségének egyik fő oka.

A könyvet jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki hiányol valamit az életéből, aki vissza szeretne találni az önmagát feltáró, de nem öncélú utakra, aki szeretne többet megérteni a világvallások összecsengő hangulatából, vagy aki csak rég olvasott egy olyan istenigazából jó könyvet.

P.s. Javaslom mellé elolvasni Neil Gaiman Amerikai istenek című művét, meg passzióból egy kis Poppert, mondjuk Az Istennel sakkozás kockázatát.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Vega

Jamie-ben talán az az egyik legszimpatikusabb, hogy képes megújulni, tanulni a születendő trendekből, ha nem is mindegyiknek az élére állni, de az adott tematikában valami figyelemreméltót, a közönség számára használhatót alkotni. Ilyen az új könyve, a Vega is.

vega_v

Az időszerű, közérthető, a megszokott Jamie-stílusban, a maga valós lazaságával, könnyedségével összeállított receptválogatás jó bevezetője lehet bárkinek egy zöldségekkel gazdagított étrend elsajátításához, ahhoz, hogy a húsalapú étkezését – ha nem is felváltsa – de láthatóan átalakítsa. A szöveg és a kép most is inspirál, a recept megjelenítésben ott vibrál, hogy igen, kedves olvasó, te is képes vagy ez így, ebben a formában elkészíteni.

A húsmentesség nem megy semminek a rovására, sőt a könyv remek példája annak, hogy hogyan lehet a húshangsúlyos európai gasztronómia és a zöldségeket olykor igen furcsán kezelő hagyományos angol konyha mellett megvillantani a zöldségekben rejlő valós potenciált, szerethetővé tenni, főfogássá nemesíteni ezeket a sokak által csak köretként használt alapanyagokat.

A receptek összetevői nincsenek túlspilázva, de széles spektrumon mozognak, és a leírás is pont annyira közérthető, hogy ne legyen szájbarágós.

A recepteknél megjelennek a tanácsok, helyt kapnak a vegetáriánusoknak, vegánoknak szóló helyettesítési javaslatok, plusz teljes táblázatban kutathatjuk a készített fogásokra vonatkozó beltartalmi értékeket.

A Tanácsok és Ötletek rovat – bár a könyv végén szerepel – annyi hasznos információt ad át közérthetően, hogy sokkal jobb, ha a főzés előtt, afféle bevezetőként átolvassuk.

Zöldségre fel!

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

A karácsony a Kikában kezdődik

Zsófi még óvodás volt, amikor először kivittem őket Bécsbe, november elején. Hangulatot vadászni indultunk, töltekezni, a csípős hidegben várost járva a karácsonyi időszak melegségét begyűjteni. Zsófiban talán akkor és talán ott valami megmozdult, megérezte azt, amire sokan csak felnőtt fejjel jönnek rá, hogy a karácsony, nem maga a december végi ünnep, hanem a várakozás, a feltöltődés és az ünnephez kapcsolódó hagyományaink megélése.

Számomra már régóta az advent, illetve a karácsonyt megelőző másfél hónap az igazi boldogság, amíg kiokoskodom, hogy kinek mi legyen idén a meglepetés, részt veszek mások meglepetésének kigondolásában, tervezgetem, hogy mit fogok sütni, spontán akciókban mézeskalácsot vagy épp vaníliás kiflit készítek az épp nálunk lévő gyerekekkel, vagy csak egyszerűen elmerülök a dekorációban.

A dekoráció, pontosabban a szezonális dekoráció amúgy is a vesszőparipám. Eleve szeretem azt, ha egy lakás túlmutat a szigorú funkcionalitáson, és bőven kínál olyan esztétikai és kényelmi elemeket, amelytől lassan, de biztosan otthonossá válik. Nem vágyom kirakatotthonra, a finoman lelakott, de imádott kanapénk nem végzi a hulladékudvarban, mert épp nem trendi, de a környezetünket folyamatosan alakítom, keresem az összepasszoló dolgokat, de nem egyben, nagy tételben vásárlom meg ezt az otthonosságot, hanem hagyom, hogy inkább organikusan jöjjön létre.

kika8

Ez viszont időt igényel. A karácsonyfánk dekorációja a Nők születése óta szinte állandónak tűnik, mivel vannak fix alapdarabok, és amiket azóta – nagy műgonddal – válogatok hozzá, az stílusban természetszerűleg passzol. A lakásban számos ilyen apróság várja a karácsonyt az ünnepek közeledtével. Kikerülnek a különféle hangulatteremtő elemek, a gyertyakoppintó Mikulás, amit 15 éve Bécsben vettem, az adventi naptár, ami Németországból utazott haza a Nőkhöz, a csengettyű, ami tavaly télen jött velem haza, a díszpárnahuzatok, amikre sajnos jobban rá vagyok kanyarodva a kelleténél, így egyre több és több lesz belőlük. A dekorfényekről nem is beszélve, amik már év közben is annyira eluralták az otthonunkat, hogy jóformán 15 éve egy merő hangulatvilágításban élünk.

Ehhez jön hozzá a Kika mindenkori karácsonyi kínálata, amely a legújabb trendek mellett a nagy klasszikusokkal is készül. Az üzletben ezernyi apró kincs között kutakodva megtalálhatjuk a számunkra kedves darabokat. Mostanában sorra jönnek elő az igazi vintage díszek, a nagyanyámtól örökölt gombák és csíptető madarak újkori ikertestvérei illegetik magukat a fém csipeszes lábukon, rugón hintázva. Igényesen megmunkált gömbök emlékeztetnek a régmúlt karácsonyok díszeire, cuki Mikulások, rénszarvasok, jegesmedvék, sőt a jelenkor palástba bújt, szárnyas malacai is a karácsonyi dekoráció részét képezhetik.

kika4

Idén amúgy is a púderrózsaszín, a halvány rózsaszín lesz az újdonság a karácsonyi díszek piacán. Az otthonokat eluraló fehér, és a szürke ötvennél is több árnyalata mellett ez kifejezetten jó ötletnek tűnik. Bár a nappalinkban a rózsaszínnek túl sok teret nem ad a piros uralom, de a Nők csontszín bútorai, enyhén vintage hangulatú kiegészítői, a fehér és kellemesen meleg betonszürke falának előterében viszont nagyon jól mutat. Az ezüst, a fehér és a rózsaszín találkozása a Narnia krónikáiból kilépő figurákhoz is tökéletesen illik, vagy inkább ők passzolnak a Nők világához.

kika3

Zsófinak november hetedikétől van kilövési engedélye, hogy karácsonyi zenéket hallgasson, és én se látom biztosítottnak, hogy egészen december elejéig, az első adventig nem állok neki a díszítésnek, így azt javaslom, hogy mindenki a maga vérmérséklete szerint kezdje meg a visszaszámlálást, a hangulat megteremtéséhez pedig jöjjenek az idei meghatározó irányzatok, és néhány kedvcsináló fotó.

Tradicionális

Ebben a témában a piros, zöld és fehér színek dominálnak. A többnyire fából, kerámiából készült, sok párnával, pléddel, textíliával bevont dísz között megtaláljuk a hógömböt, a mézeskalács figurát és házikót, a mikulást, hóembert, szánkót és a hintalovat is. 

Klasszikus

A hagyományos keresztény karácsonyi ünnep fő motívumai a csillagok és az angyal – kecses, bájos, bohókás, vagy akár kis pufók figurája. A bordó, arany és fehér színű, kerámia, üveg és plüss bársony bevonatú díszekkel a klasszikus, elegáns ünnepek hangulata garantált.

Natúr

Az ünnepi nyüzsgésben sokan vágynak a természet nyugalmára és otthon is megnyugtatóbbnak érzik a természet szépsége ihlette hangulatot. A zöld, matt- és aranybarna különböző árnyalataival, tobozokkal, fenyőágakkal, sok fa dísszel és puha szőrmével az erdei természet elevenedik meg. A hangulatot a többféle méretben megtalálható manók és rénszarvas figurák teszik teljessé. 

Ezüst

A modern és hűvösebb stílust előnyben részesítők körében évek óta kedveltnek számító ünnepi dekoráció a szikrázó, fagyos téli tájat idézi. A még mindig különlegesnek számító fehér – ezüst árnyalatokat, a fém és kerámia jeges ragyogását a kék szín teszi ünnepélyessé. A kisebb – nagyobb jegesmedve és manó figurák, a sok puha szőrme és textília oldja a tekintélyt parancsoló hangulatot. 

Sweety 

Kicsit lányos és szórakozott benyomást kelt első látásra az idei év különlegessége. A visszafogott rózsaszín, matt és szatén fényű fehér árnyalatok, finom, kecses, tollas díszek a romantikus, titkon vágyott ünnepek hangulatát juttatják eszünkbe. Míg az arany, ezüst és a rubint színek ünnepélyessé, a tollak, csillagok, fánk- és szív alakú díszek egy-egy meghökkentő bohókás figurával játékossá teszik ez a kollekciót.

kika10

kika9

kika7

kika6

kika5

kika2

kika1

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Brassói aprópecsenye

Lehet, hogy meglepő dolog, de az én életemből eddig teljes mértékben kimaradt a brassói. Nincs emlékem, hogy valaha ettem volna, abban egészen biztos vagyok, hogy anya nem csinált, szintén száz százalék, hogy étteremben nem rendeltem és az elmúlt 18 évben, mióta a saját háztartásomat vezetem, tutibiztos nem főztem.

Most azonban úgy hozta az élet, hogy a konyhámban – ha nem is általam – készült egy nagyobb adag brassói, ami nem biztos, hogy a legszabályszerűbb módon követi a hagyományokat, de a végeredmény annak ellenére ütős lett, hogy beledumáltam, és itt-ott – a kamrai lehetőségeknek megfelelően – áthangoltuk a receptet.

brassoi

Brassói aprópecsenye

1 kg comb, lehetőleg dió

1,5 kg sütni való, egészen vékony héjú krumpli

2 ek. kacsazsír

2 ek. húsos szalonna

1 db nagy vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

frissen őrölt fekete bors

2 ek, étolaj

2 tk. pirospaprika

A krumplit nagyon alaposan megmosom, majd a gulyáshús méretével megegyező kockákra vágom. A légkeveréses fritőzt bekapcsolom, a krumpli felét egy evőkanál olajjal meglocsolva puhára és pirosra sütöm.

Közben a kacsazsírt egy nagyobb lábasban megolvasztom, beleteszem a szalonnát, kipirítom, majd hozzáadom a nagyon finomra vágott vöröshagymát. Amikor már majdnem megdinsztelődött, akkor rányomom a fokhagymákat, majd a kockára vágott sertéshúst kifehérítem rajta. Finoman sózom, borsozom, pirospaprikával ízesítem, kis lángon, félig fedve párolom, majd óvatosan lepirítom.

Közben a második adag krumplit – kis olajjal meglocsolva – kisütöm.

Végezetül a raguba beleforgatom a krumplit, és azon melegiben tálalom.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS