You are here: Home > Éttermekről, cukrászdákról > Majdnem csillagos reggeli

Majdnem csillagos reggeli

Ma fél szemmel rám kacsintott a Michelin csillag, amikor az április elsején megnyílt Prestige Hotel Budapestben található Costes Downtown-ban reggeliztem.

A Continental Hotelt is üzemeltető cégcsoport harmadik budapesti szállodája igazán impozánsra sikeredett, amelynek fényét az első budapesti Michelin csillagos étteremmel történő együttműködéssel próbálják tovább fokozni. A belvárosban található, de annak mégis csendes, békés utcájában, a Bazilika forgataga mellett meghúzódó Vigyázó Ferenc utcában lévő ingatlan régi álma volt a szálló tulajdonosának. Már 2008-ban szemet vetett a Hild József által tervezett, nagypolgári hangulatot árasztó épületre, amely néhány év késéssel ugyan, de már valóban azt a szerepet tölti be, amit szánt neki.

Bloghoz való képek1

Az épület világos, az egykori udvar felett lévő üvegtető gondoskodik róla, hogy a szállodára oly jellemző sötét, fojtott hangulat itt ne uralkodjék. A szobák elegánsan, egyszerűen berendezettek, egyedi bútorokkal és a butikhotelekre jellemző atmoszférával.

A letisztultság a Costesben is megjelenik. Az épületben működő étterem a megszokott Costes-szal szemben egészen új funkciók ellátásban kell, hogy helyt álljon. Az elegáns vacsorák mellett itt a szobaszerviz adta feladatokat és a szálló vendégeinek a reggeliztetését is meg kell oldani.

A sajtómegnyitón pont egy ilyen reggeli részesei lehettünk, megtapasztalhattuk, hogy milyen igényes és minőségi kiszolgálásban részesülnek a vendégek és milyen választékból mazsolázhatnak, mielőtt megkezdik Buda és Pest felfedezését.

A poszt címe nem csalóka, mivel a Costes után –  annak ellenére, hogy a személyzet egy része és az executive chef ugyanaz, a Costes Downtown nem nyerte még el a Michelin csillagot, de azt hiszem ez egy olyan apróság, amivel egy jó reggeli esetében nem érdemes foglalkozni.

Az étterem jelenleg még csak a szállóvendégek számára látogatható, de június negyedikétől már a nagyközönség is betérhet a Prestige Hotelben lévő Costes Downtown-ba.Bloghoz való képek

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.