Asztalka

Mirelle vagyok, édességfüggő.

De nem akármilyen édességek tartanak függésben, hanem kizárólag a jó minőségű, házi sütemények. Nem szeretem a habos, színes, émelyítő, cukrászatokra oly jellemző kínálatot, viszont végtelenül boldog tudok lenni bármilyen egyszerű, de illatos, ízes házi sütemény láttán.

Épp ezért az Asztalka az én cukrászdám. A hely nem csak elegáns, letisztult, barátságos, hanem anya konyhájával vetekedően jó süteményillat terjeng, kicsit olyan, mintha valahova vendégségbe érkeznék, de nincs feszélyérzet, csupán a vendégség izgalma, amelyet tovább fokoz a folyamatosan meglepetéseket tartogató kínálat.

Druszám, Márta jó érzékkel vágott bele abba, hogy Buda egy igen eldugott, de annál szebb szegletében  megvalósítsa az álmát, s olyan helyet teremtsen, amely más, mint a többi. Itt a minőség az, ami oly csábító, s ez teszi a Döbrentei téri templom oldalában megbúvó cukrászdát egyedivé.

Nincsenek neonfények, nincs ételfesték, nincsenek sztárolt formák, helyette jól működő – sok esetben családi – receptek vannak, ezek alapján készül a kávés mandulás torta, a fehér csokoládét végre tökéletesen helyén kezelő málnás pite, a vitrinben ott vár a nem mértani pontosságú, épp ezért oly szimpatikus és ettől függetlenül elképesztően finom tejkaramellával rétegzett sütemény, s akkor még az almás, tejszínhabos, holland kakaóporral vastagon megszórt almabor torta elképesztően finom omlós tésztájáról nem is beszéltem.

Régóta keresgettem már törzscukrászdát, a tegnapi nap után azt hiszen, hogy van egy erős jelöltem.