You are here: Home > Élet dolgai > Az otthontalan kisállatok sorsa csak rajtunk múlik – Így segíthetsz!

Az otthontalan kisállatok sorsa csak rajtunk múlik – Így segíthetsz!

Bojtárt már egész Csillaghegy ismeri. Hetente megosztjuk, megmentjük, kergetjük, elfogjuk, chipet olvastatunk benne, felhívjuk a „felelős” gazdáját, majd a kör kezdődik újra. És Bojtár még szerencsés, van chipje, van gazdája, kicsivel jobbak a körülményei, mint egy hontalan sorstársának, de szeretve és féltve nincs. Nem véletlen, hogy Bojtár mindig felkavarja a helyi indulatokat: a 21. században az állattartás felelőssége már nem szabad, hogy megkerülhető legyen, bár aki meg meg akarja kerülni, az lehet jobb, ha nem tart állatot.

Állatot tartani, örökbe fogadni felelősség, Antoine de Saint-Exupéry óta teljesen felesleges pontosabb meghatározás keresni, mint amit a róka megfogalmazott: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” Ezért is mentettünk vagy fogadtunk örökbe mentett állatokat, így került Bolyhos és később Yolanda is az életünkbe.

Tudtátok, hogy ma Magyarországon több százezer kisállat él gazdátlanul az utcán kóborolva vagy a menhelyeken egy jobb jövőben bízva? Augusztus harmadik szombatján, az otthontalan állatok világnapján a Mars három módszert mutat be, amely segíthet a gazdátlan állatokon és mérsékelheti az állatmenhelyek terheit. Hiszen mindegyik házikedvenc megérdemel egy jobb világot, egy szebb jövőt, amelyben gondoskodás, szeretet és biztonság az osztályrészük.

yolanporazon_v

Jó velük együtt élni!

Hazánkban mintegy 5 millió kutya és cica él kis kedvencként otthonainkban, miközben egyes becslések szerint több százezer gazdátlan kisállat vár szerető és biztonságot jelentő otthonra. A Hontalan állatok világnapján mindenkit közös cselekvésre szólít a Mars. A vállalat hosszú évek óta következetesen dolgozik azon, hogy a háziállatok számára jobb világot teremtsen, kiemelt figyelmet fordít a menhelyek támogatására, valamint a felelős állattartás és az örökbefogadás népszerűsítésére.

Bolyhoska és az ő aktuális takarói

Bolyhoska

Fogadj örökbe felelősséggel

Minden kisállat megérdemli, hogy biztonságos és szerető otthonra leljen. Az örökbefogadással egyszerre több életet is megváltoztathatunk, hiszen csökkenhet a menhelyek terheltsége, lehetővé téve még több állat megmentését és befogadását. Számtalan érv szól az örökbefogadás mellett: a menhelyről származó állatok már átestek az alapvető egészségügyi vizsgálatokon és oltásokon, így új gazdiként nagy eséllyel biztosak lehetünk abban, hogy egészséges kedvencre találunk, vagy épp pontosan megismerjük újdonsült kedvencünk speciális igényeit. A gondozók ráadásul jól ismerik a befogadott állatokat, így segíthetnek kiválasztani az életvitelünkhöz, személyiségünkhöz leginkább illő kedvencet. A befogadott kóbor kutyákkal és macskákkal ráadásul igazán különleges kapcsolatot alakíthatunk ki, mivel rendkívüli szeretettel és hálával viszonozzák a gondoskodást.

Az örökbefogadásnak felelősségteljes döntésnek kell lennie, amelynek épp úgy része az évenkénti oltás, az esetleges orvosi ellátás, az ideális táplálék, a fajta számára kielégítő mozgás és játék biztosítása, mint a biztonságos és veszélytelen otthon stabilitása. Elsősorban saját életmódunkhoz, ritmusunkhoz és körülményeinkhez illeszkedő állatot kell választanunk, hogy megfelelő környezetet és törődést nyújthassunk számára. A Mars munkatársait is az adoptálásra ösztönzi vállalati kisállatörökbefogadási programjával. Minden munkatársát, aki kutya vagy macska örökbefogadása mellett dönt, egy évre elegendő állateledellel segíti, valamint kisállatbarát irodáival támogatja szoros és kiegyensúlyozott kapcsolatukat.

Segítsd adománnyal a gazdátlan állatokat

A menhelyek fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy segítsenek a kóbor kisállatoknak, munkájukat pedig bárki támogathatja. A pénzbeli adományokkal az állatok élelmezését, orvosi ellátását és egyéb alapvető szükségleteik kielégítését, továbbá a menhely állapotának megőrzését, fejlesztését segíthetjük.  Az anyagi támogatáson túl, az olyan tárgyi adományok is óriási segítséget jelentenek, mint a takarók, játékok, ételek és tisztítószerek. A Mars évek óta támogat hazai állatmenhelyeket termékadományokkal, idén eddig több mint 25 000 kg állateledelt juttattak célba.

Önkénteskedj egy állatmenhelyen 

Zsófi a kötelező ötven óráját egy állatmenhelyen töltötte és rengeteg boldog élménnyel tért haza (meg iszonyat sárosan). Maga az önkénteskedés remek lehetőség a kikapcsolódásra, a digitális detoxra, megerősíthet minket az esetleges örökbefogadási szándékunkba, sőt rá is lelhetünk az igazira. Az anyagi és tárgyi támogatás mellett ugyanis az időnkkel és energiánkkal is segíthetjük a menhelyek áldozatos munkáját. Az önkéntesség során részt vehetünk az állatok mindennapi ellátásában, sétáltatásában és szocializációjában, amely boldogabbá teszi a mindennapjaikat, ráadásul akár olyan különleges kapcsolatot alakíthatunk ki egy állattal, hogy végül örökbe is fogadjuk az adott négylábút.

Az állatmenhelyek gyakran küzdenek erőforráshiánnyal, működésükhöz elengedhetetlen az önkéntesek segítsége. Keresd fel a hozzád legközelebb található menhelyet, és érdeklődj az önkéntes segítség lehetőségeiről!

„Vállalatunk egyik fő célja, hogy a kisállatok számára egy jobb világot teremtsen, amelyet többek között olyan pillérekre támaszkodva szeretnénk elérni, mint az örökbefogadás ösztönzése és az állatmenhelyek hosszú távú támogatása. Ne feledjük, hogy minden apró változással és cselekedettel jobbá tehetjük a holnapot, amellyel nem csupán magunknak, de a háziállatainknak is szebb és harmonikusabb világot teremthetünk” – mondta Czégény Orsolya, a Mars közép-európai vállalati ügyekért felelős menedzsere.

Mars_1_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.