Alba Donati – Könyvesbolt Toszkánában
Alba Donati naplóját receptre kellene felírni. A könyvkiadásban dolgozó költőnő a kiégés elleni szerként hazaköltözik 180 lelket számláló toszkán hegyi falujába, hogy megvalósítsa mindazt, amitől óva intették: könyvesboltot nyisson, itt, az Isten háta mögött. Alba azonban eltökélt, érzi, hogy mennyi mindent tudna átadni, belesűríteni ebbe az ékszerdobozra emlékeztető boltba és létre is hozza álmai üzletét, majd beüt a világjárvány és hirtelen – a vevők kiszolgálása helyett, mellett – rengeteg ideje marad arra, hogy irodalmi szintű lenyomatát adja annak, ahogy itt, ebben a faluban megélik a covid éveit, feldolgozzák az elzártságot, a zárványként dermedt világot. Nem csak Alba személyes vonzereje süt a lapokból, hanem az egész olasz életigenlés, az, ahogy ezek az ősi közösségek, a covid kényszerének hatására, kicsit csikorogva ugyan, de újra belendülnek, hogy nincs veszve minden, ha egy 180 fős faluban felvirágoztatható egy sajátos szemléletű, egyedi hangvételű könyvesbolt.
Alba boltja egyébként a közösségi médiában is megtalálható, sőt online felületükön keresztül rendelni is lehet tőlük, amíg személyesen fel nem keressük a következő toszkán út során.