A Kozmoban jártunk – Így lett a Horváth Mihály téri telefonközpontból luxushotel
Már tavaly volt időm egy hosszabbat mélázni a múlton, a minőségi felújításon és a letisztult kivitelezésen, amikor egy esőbe hajló májusi délelőtt néhány órát a Kozmo hotel előtt töltöttem, afféle rajongói státuszban, a Maneskin tagjaira várva. Az épülethez érve derült ki számomra, hogy a világsztárok által választott hotel egyike azon telefonközpontoknak, TC-knek, ahol mint távközlési tanácsadó, a Telekom (lánykori nevén Matáv) jóvoltából többször megfordultam. Emlékeimben felrémlett a grandiózus lépcsőház, a visszhang, az egész épületből áradó robusztus elegancia.
Idén már nem csak a külsőt tekintve nosztalgiáztam, Feith Attila szezonális étlapjának bemutatójára érkezve alaposan bejártam az épületet és persze teszteltem a konyhát. A Kozmo 2021-ben, a világjárvány kellős közepén nyitott. A spanyol tulajdonosok ekkor már hosszú évek óta birtokolták a műemlékvédelem alatt álló épületet, amelyet nem csak értő gonddal felújítottak, modernizáltak és az új tartalomnak megfelelően átalakítottak, hanem közben meg is őrizték a lehető legtöbbet abból, ami ennek az épületnek az eredeti méltóságából, funkciójából fakad.
Az öt csillagos luxushotelben a legmegkapóbb a tér érzete. Mindenütt, a szobákban, az étteremben egyszerűen jó érezni, hogy lélegzethez jut az ember. Mint kiderült, ez tudatos döntés volt a tulajdonosok részéről, nem maximalizálták a szobaszámot, sokkal inkább törekedtek a térérzet megtartására.
Ha nem is feltétlen szállóvendégként, de a spa kényelmét élvező látogatóként vagy az étterem vendégeként mindenképp érdemes a Kozmo szolgáltatásait igénybe venni. A 2021-es nyitás óta Feith Attila séf neve fémjelzi a konyhát, az ő ötleteinek, elgondolásainak és a tulajdonosi kör elképzeléseinek közös metszete a nem túl hosszú, de jól szerkesztett étlap, amelyen a nemzetközi konyha kedvencei és a magyar konyha klasszikusai remekül megférnek egymás mellett.
A számunkra kínált ízelítőben is megjelent ez a kettősség, a humusz és a cézársaláta mellett ott várt ránk a libamáj is. Minden fogásban tetten érhető volt Attila elképesztő szaktudása és gazdag szakmai múltja, az ügyesen átfogalmazott tételekben az alapanyagok kerültek a főszerepbe, kevés sallanggal, „mellébeszélés” nélkül.
A főfogások esetében is a világtérképről válogathattunk, lehetett kérni egy jó bécsi borjút, kerülhetett az asztalra igazi olaszos paszta, egy a világ bármely pontján jelesre vizsgázó medium steak vagy épp a Hazai Ízek koncepcióhoz igazodó gulyás, amely sokkal közelebb állt egy jó pörkölthöz, mint a gulyásleveshez és ez nem csak az esztétikumát emelte, hanem valóban javára vált a fogásnak. Omlós hús érkezett a tányérra, vastag jus-vel, pont elégséges zöldséggel körítve.
Desszertfronton igényes tányérdesszert-választékból szemezhettünk, az Earl Grey teával ízesített, bergamottal illatosított millefeuille mellett a túróból készített panna cotta alapon nyugvó Rákóczi túróson át egészen a francia csokoládétortáig.
A nyári időszakban az árnyas belső teraszon is lehet étkezni, télen pedig a Bistro Étterem mellett grandiózus lépcsősor tetején, a második emeleten található Kozmo Étterembe ülhetünk be vacsorázni.