Hogyan neveljük magunkat? Változtatható-e a cukorhoz való viszonyunk?

Az édes íz az egyik első ízemléke mindegyikünknek. Az evolúciónak köszönhető, hogy – a túlélés jegyében – nyitottak vagyunk az anyagtej édeskés ízére és a mérgező bogyókra oly sokszor jellemző keserűt alapból elutasítjuk.

Ez a preferencia életünk végéig megmaradhat, a kamaszkor végéig magasabb hőfokon ég az édes iránti vágyunk, amely a legtöbb felnőtt esetében valamelyest csillapodik a későbbiekben. Így 4 évtized távlatából állíthatom: amennyire mindig szerettem az édeset, pont annyira vonz most is, igaz, sosem voltam híve a túlzottan töményen édesnek, azt szeretem, ha a cukor jelen van, és a többi ízzel együtt teszi teljessé az általam fogyasztott csokoládét, édességet, desszertet vagy süteményt.

Az állítólagos változó intenzitás szintén a természet bölcsessége, egy koron túl már nincs szükségünk arra a mennyiségű kalóriára, amit a cukor nagyon gyorsan biztosítani tud számunkra. De a cukorhoz, az édeshez való viszonyunkat mi magunk is rendezhetjük, anélkül, hogy elbúcsúznánk egymástól.

A túlzott cukorfogyasztás és az alternatív édesítés között van egy gyönyörű arany középút, amely lehetővé teszi, hogy a cukorhoz fűződő gyengéd érzelmeink ne szenvedjenek csorbát: ez a mértékletesség.

Mindent lehet, csak mértékkel. Szerintem ebben áll a gasztronómia nagy titka, ahol semmi nem tilos, de az állandó kontroll erősen javasolt. A tökéletes táplálkozáshoz hozzátartozik egy nagyon komoly törekvés az egyensúlyra, ahol a bevitt kalóriák feldolgozása is elengedhetetlen (emlékezzetek csak Damniczki Balázs szobabiciklis javaslatára), és a tápanyagok teljes spektrumának jut hely az étkezésünkben. Azaz változatos és kiegyensúlyozott módon étkezünk, amelynek része az édesség és a cukor is.

Ebben az egyensúlyban pont lesz helye mindig egy kis édességnek ebéd után, egy szeletnyi házi süteménynek vagy egy kis omlós keksznek a reggeli kávé mellé, egy kézműves bonbonnak vagy épp egy monodesszertnek a nap fénypontjaként, amely olyan komplex ízélményt kínál, amely elképzelhetetlen cukor nélkül. Ebben a gondosan, de nem görcsösen összeállított színes étkezésben helye van egy tejszínes forró csokinak, amit még mályvacukorral is megszórunk, és ugyanígy ott a helyük az ünnepi desszerteknek, süteményeknek is.

Nem a süteményekből kell kispórolni a cukrot, nem alternatív megoldásokat kell keresni (ha csak nincs egészségügyi ok, amely erre kötelez minket), hanem a mértéket kell megtalálnunk a fogyasztásban. Vagyis, menjetek, ünnepeljetek, és a harmadik szelet beiglit már hosszas megfontolások után vegyétek csak el, ha csak nincs tervben arra a napra még egy kiadós séta vagy egy rendes edzés.

Az egyensúlyt természetesen mindenkinek magának kell megtalálnia, de ha rábukkant a személyre szabott, egyéni étrendjére, akkor nincs az a karácsony vagy ünnep, ami miatt felesleges plusz kilókkal kellene megküzdenie vagy lemondásokkal teli életet kellene élnie.

Marcipános tiramisu

4 db tojás

25 dkg mascarpone

3 dl tejeskávé

3 tk. cukor

3-4 ek. porcukor

2 ek. rum

20 dkg olasz babapiskóta

2 ek. holland kakaópor

15 dkg mandulamarcipán

szezonális marcipándíszek

A két lefőzött presszót egy keverőtálba öntöm, majd cukorral, rummal ízesítem, és egy kevés tejjel lágyítom. A tojásokat szétválasztom. A mascarponét egy nagyobb keverőtálba kimérem, villával áttöröm, beleforgatom a tojások sárgáját, hozzáadom a porcukrot, majd a fehérjéket kemény habbá verem és azt is a krémhez adom.

A piskótákat megfürdetem a kávéba, majd a poharak aljára teszem, krémet kanalazok rá, erre kevés marcipánt reszelek, majd újabb réteg piskóta jön és még egy kis krém. A krém tetejét kakaóporral megszórom és egy ünnepi marcipándísszel koronázom. A pohárkrémeket a hűtőbe teszem és tálaláskor szedem csak elő.