You are here: Home > Könyvről > Piranesi

Piranesi

Piranesi (1)Magával ragadó, furcsa hangulatú, felkavaró, nosztalgikus, nyugtalanító és mégis végtelenül megnyugtató könyv Susanna Clarke új műve, a Piranesi. Nehéz róla spoilermentesen írni, holott ez a történet pont az, amit mindenkinek magának kell szépen kibontania, a Ház termeit járva.

A könyv főhőse Piranesi – legalábbis a Másik így nevezi – aki a Házban él, amelynek alsó csarnokaiban a tenger dobol, a tetőtérben pedig már a felhők függnek alá. Ebben a zárt, mégis végtelennek tetsző, labirintusnak tűnő palotában (amit az én képzeletem barokk-rokokó alapokból épített fel magának) számtalan szobor található, óriások, akik megnyugtató, de kicsit távolságtartó társaságot jelentenek a Házban élő Piranesinek, és a hetente többször feltűnő Másiknak.

Az egyhangúságot azonban valami megtöri, új szereplő kerül a Házba, új megvilágításba helyezve Piranesi múltját, a Másikhoz fűződő barátságát és a Házhoz való viszonyát, állandó magányát.

A könyv nehezen adta magát. A Ház hamar megszületett bennem, sajátos szabályrendszerét is könnyedén elfogadtam, mégis volt bennem egy finom hiányérzet, amit a regény felénél küzdöttem le, ott nyert értelmet az első rész – számomra kicsit – vontatott eseményfűzése, és vette fel azt a tempót, amivel szépen és érthetően bontotta ki ezt az igen ügyesen megírt regényt.

Piranesit a maga édes naivitásával rögvest megszerettem, lenyűgözött az az elfogadás, ahogy a helyzeteket kezeli, a nyitottsága, türelme, hogy nem megváltoztatni kívánja a környezetét, sokkal inkább a megismerés hajtja. Éppen ezért erősen drukkoltam neki végig (miközben azért többször elmorfondíroztam rajta, hogy van-e Mellékhelyiség a Csarnokok takarásában, vagy egy-egy Ajtó mögött), és őszinte örömmel töltött el, ahogy végül utat talált magának.

A könyvet jó szívvel ajánlom a fantasy-t kedvelőknek, a Csillagtalan tengerét rajongóknak, azoknak, akik szeretik Gaiman meséit, és azoknak, akik a racionalitást képesek más és más síkon is értelmezni.

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.