You are here: Home > Éttermekről, cukrászdákról > Hagyományteremtő szállodák: Borvacsora az Arazban

Hagyományteremtő szállodák: Borvacsora az Arazban

Vannak olyan helyek, ahova jó visszatérni. Ilyen a Continental Hotel Budapest, és a benne üzemelő Araz étterem, amely – mint a legtöbb nívós szálló – nem csak a szállóvendégei számára kínál reggelit, ebédet és vacsorát, hanem a belvárosban helyet kereső turisták, magyar vendégek előtt is nyitva áll az ajtaja.

A szálloda éttermének egyik régi, klasszikus programsorozat nagy vonzerővel bír, a több mint kilenc éve futó borvacsorákkal Barka Áron konyhafőnök még bőven tud újat mondani, amire hallgatóság is akad, ezt igazolja a tegnapi telt ház.

A mostani vacsora két vetélkedő borháza a Dúzsi és az Ikon volt, a barátságos vetélkedőhöz pedig – a már sommelier képesítéssel is rendelkező konyhafőnök – Barka Áron készítette el az öt fogásos degusztációs menüsort.

A menü gerincét egyértelműen a szezon, az ősz adta, az ízek, illatok, színek mind-mind ezt az évszakot jelenítették meg a tányéron, miközben bravúrosan helyt álltak a két bor mellett. Áron vacsorái ezért is egyediek, nem elég, hogy egy borsor mellé tervezze meg a menüt, ő inkább egy szinte kivitelezhetetlen feladattal küzd meg: a két választott pincészet borai között keresi a párhuzamba állíthatókat, és olyan tányérokat álmodik melléjük, amelyek mindkét tételre jól reflektálnak.

Szerencsére a gyakorlat és a szakmai hozzáértés miatt nem csúszik meg ez a korántsem mindennapos borvacsora, az ételek önmagukban, a borok nélkül is kerek egészet alkotnak, és a melléjük kóstolt borokkal szintén remekül működnek.

A menüsort egy hideg borjú nyitja, amelyhez tonhalas kaprimártás érkezik. A fogás üde felütése az estnek, a mellé kínált Dúsi Olaszrizling és az IKON Rajnai Rizlingje szintén könnyen érthető, friss. Amíg falatozunk, addig a borászatok képviselői pont annyi és olyan információval látják el a vendégeket, amely segít kibontani mindkét italt, és közelebb visz minket a párbaj első tételében a döntéshez.

Amíg mi vissza-visszakóstoljuk a borokat, addig megérkezik a csalóka tálalásnak köszönhetően meglehetősen kevésnek tetsző házilag füstölt lazac, amely azonban tisztes mennyiség. A hús textúrája, füstölése hibátlan, a makrélakrém szép átkötést ad az első fogástól, jól tompítja a lazac nyersességét, de a fogás fő kincse a roppanós beluga lencse, amely egészen meglepő ízű és állagú, el is viszi a showt a többi összetevő előtt. A mellé kínált rosék között újra kereshetjük a nekünk ideális, a mi ízlésünknek jobban megfelelő tételt, választhatunk a 2018-as Dúzsi Kékfrankos Rosé és az IKON szintén 2018-as keltezésű roséja között.

Ekkor érkezünk el a leveshez, amelybe Áron rengeteg időt és energiát fektetett, de mindez megtérül. A sokáig főzött, a krémes hagymaalapra ültetett, egészen finoman, majdnem brunoise-ra vágott zöldségek, a roppanós héjú, de belül tökéletesen puha bab, valamint a minden zsiradéktól, bőrkétől megszabadított, a zöldségekkel azonos méretűre szabott csülök egészen elképesztő harmóniát alkot, amelyet egy bablevestől nem szoktunk meg, és alapvetően nem is várnánk el (eddig, mostantól alap, hogy a húsnak így kell belekerülnie). A leves mellé 2016-os Dúzsi Kékfrankos érkezik, illetve az IKON gyönyörű címkébe öltöztetett Áfium nevű házasítása, szintén ez az évjárat.

A főfogásnál Áron tobzódik az ízekben, textúrákban. A háromféle húst is felvonultató tételt a hátszínen pihenő rosé kacsamell uralja, de vannak a tányéron még meglepetések, a mindannyiunk számára nosztalgikus – de degusztációs sorban ritka – véres hurka mellett az ősz ízeit hozza a paszternák, a lilakáposzta lekvár, a diós burgonyafalatkák, illetve a roppanós textúrájú kelbimbó. A tartalmas tál természetesen egy igen markáns borpár mellé érkezik, a 2015-ös Dúzsi Bikavér és az IKON 2016-os Cabernet Franc Evangelistájának szól ez a tűzijáték a tányéron, stimmelnek is az ízek, miközben lassan a gyomorkapacitásunk vége felé tartunk.

A desszert szintén Áron műhelyéből való, a konyhán alkotó cukrászok a két syrah mellé egy sütőtökös betéttel készített könnyű, krémes étcsokoládé felfújtat álmodnak, amelyet egy gombócnyi tejcsokoládés meggyfagylalt körít, és egy tisztes darab törökméz tesz teljesen múltidézővé. A gyümölcsös fagylalttal lazított tömény édesség jól illik a két 2015-ös évjáratú borhoz, a Dúzsi Syrah és az IKON Fekete Tulipán Syrah mellé.

Az este méltó zárása ez a fogás, a menüsor ívét szépen magasba kanyarító desszert valóban jól működik mindkét borral, amelyek között most is elmélázhatunk, kedvencet keresve, majd kihirdethetjük a nyertest, bár egyértelmű, hogy nem ezen van a hangsúly, hanem azon a gasztronómiai játékon, amely Áront arra inspirálja, hogy ilyen összetett vacsorákkal mutassa meg mire is képes a Continental Szálló, mint tud az Araz.

Legutóbb frissítve2

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.