You are here: Home > Termékekről > Csokitcsalni jó!

Csokitcsalni jó!

Tartozom egy vallomással: a Nőknek köszönhetően szerettem meg a Halloweent. Ennél az ünnepnél ugyanis nem voltak saját gyerekkori előképeim, nem kötődtem hozzá, hiányzott az egykor vélt misztikum emléke, amely annyi mindent édes, nosztalgikus ködbe von. Aztán megszülettek a Nők, és egyszer csak a helyi gyerekekkel együtt már csontváznak öltözve, pókká maszkírozva járták a környéket, és csokit csaltak az arra nyitott szomszédságból.

hall4

Szerencsére a lakókörnyezetünkben olyanok élnek, akiket nem vakít el valamilyen megfoghatatlan ellenszenv ezzel az ízig-vérig kelta ünneppel szemben, akik nem valaminek a megcsúfolását vélik felfedezni a fancsali mosolyra húzódó tökszájakban és a boldog gyerekekben, hanem értik, hogy mint minden téli ünnep, ez is arra szolgál, hogy az egy kis fényt, mókát, együttlétet csaljunk a sokszor sajnos végtelenül egysíkú hétköznapokba.

A Halloweenre való felkészülés nálam nagyjából a Nők születésnapja után kezdődik. A szeptember végén lekerülő szülinapi dekorációt váltom le tökökkel, boszikkal, pókokkal, akik aztán egészen az advent kezdetéig rodeóznak boldogan a nappali polcain, falán.

hall3

Ugyancsak ekkortájt veszem meg az első csokikat, cukrokat, amiket már a hozzánk kopogtató gyerekeknek szánok, s ilyenkor teszem fel először a kérdést a Nőknek, hogy idén kikkel szövetkezve járják majd a környéket.

A hangolás jegyébe ebben az időszakban egyre több tökös finomságot készítek, születnek a jól bevált sütőtökös krémlevesek, Zsófi nagy kedvence, a szalonnával lesütött sütőtök, kuglófhoz használom fel az előfőzött vagy lesütött zöldséget, illetve amíg nem kerül valamilyen fogásba, addig dekorációként szolgál.

hall2_v

Aztán a jeles estére sütök néhány – a jó ízlés határain belül mozgó – szellemes sütit, megveszem a legcukibb szemgolyókat, illetve olyan szezonális finomságokat keresek a boltok polcain, aminek minden hozzánk betévedő gyerek és gyereklelkű felnőtt örülni tud.

Így esett, hogy belefutottam a Fanta szellemes kreációiba, amelyek tényleg nagyon kedves, ötletes és egyáltalán nem otromba megközelítésben hozzák el a Halloween hangulatát.

hall1_v

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.