You are here: Home > Folyékony, de nem kenyér > Kamaszok, konyha, főzés

Kamaszok, konyha, főzés

Amikor a Nők ohodába kezdtek járni, akkor az ismerőseim egy része halkan cöccögött: – Persze, majd pont a te gyerekeid fogják megenni a menzát. Cseppet tartottam a dologtól, no, nem a cöccögések végett, hanem amiatt, hogy a felvételi elbeszélgetésen arra kérdésre, hogy mit szeretnének majd az oviban enni, Zsófi rögvest rávágta, hogy marhahúst. Az óvónők megértően mosolyogtak és a két Hildebrand minden ohodai napon fényesre nyalta a tányért. A helyzet alsóban sem változott, ők voltak a bezzeggyerekek, akinek valamiért bejött a menza, illetve Zsófi farkasétvágyával kihagyhatatlan volt, bármit tartalmazott is a mélytányér.

Ám mire elértük az ötödiket, – és a nagy reformok is beérettek a közétkeztetésben – a Nők kijelentették, hogy vége, eddig bírták, most már se állaga, se íze semminek, amit az ebédlőben a tálcájukra tesznek.

Nem volt mit tenni, engedni kellett és sürgősen kitalálni egy élhető rendszert, amiben nem degradálódóm menzásnénivé és a Nők sem félkész csodákon tengenek.

A megoldás kulcsa a lassú főző, amely lehetőséget kínál nekem, hogy minőségi ételeket készítsek elő számukra, viszonylag egyszerűen, nekik pedig életet ment, hogy a távollétemben a konyhaeszköznek álcázott szakácsnő kész, meleg étellel várja őket.

A lassú főző tökéletes szerkezet, az egyszerűségében nagyszerű, hiszen számos olyan házias, a hétköznapokra ideális étel elkészíthető benne, amit megfőzni sem atomfizika és a gyerekek számára is kedvelt fogás.

A lassú főző jó terep a levesek számára, szinte bármilyen levest összerakhatunk benne. Ugyanaz a sorrend, mint a klasszikus lábasnál, a húsos fogások esetében itt is érdemes elősütni, kifehéríteni a húst (a magasabb hőfok igénybevételével), mielőtt nekiállunk a többi hozzávalót is az edénybe tenni, de utána szabad a gazda, a lassú főzésnek hála minden pont jó lesz, mire eljön az étkezés ideje.

A lassú főzőben a főzelékek is prímán elkészíthetők, nálunk gyakori vendég a borsófőzelék, de finomfőzeléknek, spenótnak szintén jó választás.

A korábban kuktában készített ételeket szintén átkonvertálhatjuk a lassú főzőre, a folyamatos, egyenletes főzés, az edényben cirkuláló gőz alkalmassá teszi ezeket a készülékeket, hogy székelykáposztát, rizses húst vagy épp egy nagyobb adag pörköltet készítsünk benne.

russell1

Az egyenletességnek köszönhetően a zöldségek készítése, illetve a köretnek szánt rizs tökéletes kivitelezése szintén megoldható ezzel az eszközzel, de ha egy mondatban kéne összefoglalnom, hogy számomra miért nélkülözhetetlen, akkor az az lenne, hogy az életritmusunknak pont megfelelő eszköz, amely segít nekem előkészíteni, elkészíteni az ételt és a – melegen tartó funkciónak hála – azonnal fogyasztható ennivalóval várja az iskolából hazaérkező vagy a nyári szünetben épp otthon héderező Nőket.

A most piacra került Russell Hobbs lassú főző még annyit tett hozzá ehhez, hogy a Nőknek üzenni is tudok, a krétatáblaként funkcionáló külső borításra rávéshetem, hogy mi rejtezik az edényben, megírhatom, hogy az apjuknak is hagyjanak, illetve kiélhetem – a lányok szerint elég véges – rajztehetségemet és akár képrejtvényként is megadhatom az aznapi ebédet.

Russell2

Zöldséges raguleves 

Meglepően kevés pulykát ettünk sokáig, ám ezt a levest ebből szeretik leginkább a Nők. A legjobb, ha van otthon egy kevés zöldséges vagy sima alaplé, de az összetevőkben elég sok íz rejtezik, így a lé nélkül is finom, laktató és egészséges étel kerül tányérra.

70 dkg pulykacomb

1 kg mirelit zöldségkeverék vagy kedvünk szerinti zöldségek frissek és fagyasztottak egyaránt, a levesbe mehet brokkoli, karfiol, kukorica, zöldborsó, csicseriborsó, kápiapaprika, répa, zöldbab

2 dl tejszín

frissen őrült színes borskeverék (fekete bors, zöld bors, rózsabors)

2 tk tokaji borecet

1 tk tárkony

1 tk provence-i fűszerkeverék

2 l alaplé

A hagymát kevés olajon – a magasabb fokozaton megdinsztelem. Amíg üvegesedik a hagyma, addig harapásnyi falatokra vágom a húst, majd ezt is rádobom. Átkavarom, majd hozzáadom az alaplevet, jöhet a változatos zöldségkeverékem, finoman fűszerezem, sózom a fogást és végül a tejszínt is beleöntöm. A magasabbik fokozaton főzöm, amíg a hús meg nem puhul vagy ha tudom, hogy mikor érnek haza a Nők, akkor időben lekapcsolom az alacsonyabb hőfokra vagy átteszem melegen tartásra, amint elkészült.

russell3

Még egy recept, ha belejönnétek a lassú főzésbe:

Boeuf bourguignon azaz burgundi marha

A lassú főző egyszerűen ideális választás, ha olyan ételt szeretnénk készíteni, amelynek idő kell. Sok idő. Mivel a sólet szezonja már elmúlt, ellenben a marharagu mindig aktuális, egy tartalmas marharaguval készültem a Nőknek. A Boeuf bourguignon elkészítésében az idő játssza a legfontosabb tényezőt, ez az a hozzávaló, ami nem kispórolható, ha valóban a kívánt végeredményt szeretnénk. A hagyományos elkészítési módja ezért is a cserépedény és a sütő, de a lassú főző ezt ügyesen kiváltja.

A Boeuf bourguignon nem finnyás étel, a Nők számára ideális és könnyen elkészíthető főtt tésztával is hibátlan, de ha van időnk és kedvünk, akkor újkrumplival vagy krumplipürével is köríthetjük.

1 kg marhahús

1 nagyobb fej vöröshagyma

2 közepes sárgarépa

1-2 ek olívaolaj

2 gerezd fokhagyma

5 dl száraz vörösbor

1 1/2 tk szárított kakukkfű

2 csipet só

frissen őrölt fekete bors

2 ek finomliszt

10 dkg zsírszalonna

A szalonnáról leválasztom a bőrt, félreteszem és szalonnát apró kockákra vágom. Egy nagyobb serpenyőben kisercegtetem a zsírt a szalonnából. A pörcöket félreteszem, és a zsírba megkapatom a kockára vágott húst. A kifehérített húst a lassú főzőbe teszem, bestaubolom liszttel, kicsit elkavarom, az edényt fedem. Közben egy serpenyőben, kevés olajon megpirítom az ujjnyi karikára vágott sárgarépát és a hagymakockákat.

A zöldséget a húshoz adom, majd fűszerezem és sózom a keveréket. A fokhagymákat a kés lapjával megtöröm, majd a raguhoz dobom. A szalonnapörcökkel és a bőrkével is gazdagítom a dolgot, végül a fél liternyi borral felöntöm, lefedem, és a magasbbik hőfokon hagyom főni, párolódni legalább 3-4 órát. Néha átkeverem.

Tags: , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Leave a Reply