You are here: Home > Termékekről > Sajtot a grillre!

Sajtot a grillre!

Amikor én kislány voltam, minden télen és nyáron a Tátrában üdültünk. Zakopane afféle második otthonommá lett, s a lengyel gasztronómia a véremmé vált. Ettem a krumplilevesüket, ittam a céklalevüket és rajongtam a sajtjaikért.

A gyúrt hegyi sajtokat télen/nyáron az út szélén álló vagy a piacon tereferélő helyi gorál asszonyoknál szereztük be, s én hol a ródlin ülve rágtam boldogan, hol a hegyi túrán került elő a hátizsákból. Aztán úgy tíz éve egyszer arra lettem figyelmes, hogy az én kedvenc, egy zlotyis sajtom, az oscipec most már kis, hordozható grilleken sült az út mentén, ellenállhatatlan illata pedig jobb cégér, mint bármilyen extra reklám.

Hamar rászoktam az grillezett sajtra, tetszett az állaga, élveztem, hogy olvadt ugyan, de nem folyik, harapható, de mégiscsak lágy.

sajt1

Épp ez az élmény az, ami vonzóvá teszi a Karaván grillsajtját is, amelynek számtalan felhasználási módját mutatta be a napokban Serényi Zsolt mesterszakács. A bükkfán füstölt sajttal bármilyen húsimádót is könnyen elcsábíthatunk, de nem csak a főfogás alternatívájaként értelmezhető a Karaván Grill és a Tihany Grill Camembert, hanem ennél jóval több mindenre is felhasználhatók.

sajt5

A grillezett sajtokkal gazdagíthatunk salátákat, rétegezhetünk velük sütőben készített, úgynevezett csőben sült fogásokat, a lágy belsővel bíró camembert sajtot egyfajta mártásként is használhatjuk sült vagy főtt zöldségekhez és húsokhoz egyaránt. Kelt tészta ágyon vagy leveles tésztával burkolva sütőben is megsüthetjük, s a kész sajtot egyfajta egyszemélyes fondüként is kínálhatjuk.

sajt4

A grillsajtok kerülhetnek a hamburgerbe a húsra vagy épp a hús helyett, de töltött paradicsomba, grillezni vagy sütni szánt zöldségek tetejére is tehetjük, tésztákhoz is adhatjuk.

S nem csak a grillen és a sütőben használhatjuk ezeket a sajtokat, hanem serpenyőben is, azaz télen-nyáron egyaránt készülhetnek a konyhánkban a grillsajtos fogások.

A közös sütögetés során a Nők is hamar kedvet kaptak a sajtos ételekhez, nagyon rendesen dolgoztak is azért, hogy a gömbgrillben csodás töltött, paradicsommal és sajttal gondosan összesütött burgonyákkal lássák el a vendégsereget.

sajt2

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.